Prémium fadoboz mintázatok - Schusterwatch

Asztalos

Az asztalos – „faműves”, aki az ács szakmának egyik, a kora középkorban specializálódott ágát műveli. Legismertebb első faragott ácskészítményeknek a több ezer éves ókori kultúrákból, csak művészeti alkotásokon fennmaradt bútortípusokat tekinthetjük: a zsámolyokat, heverőket, kereveteket, a székeket, trónszékeket, ágyakat, stb. Az első szekrényeket, azaz a ruhás ládákat, a polcokat, a terménytároló ládákat, vagy például a létrákat is ácsok faragták és illesztették még össze faszegekkel vagy különféle fakötésekkel, csapolásokkal de ragasztó nélkül. Később ezek a munkák lettek az asztalosok privilégiumai. Az asztalosok már túró vagy enyv alapú természetes ragasztókat is használtak.

A legősibb famegmunkáló munkamódszerek a törés és az egyenes vagy csipkézett élű kőeszközökkel végzett vágás, az égetés (faedényektől a bödöncsónakig), a tenyerek közt sodrással történő fúrás és a repesztés (faszög, faék, faeszköz- vagy zsindelykészítésnél) voltak. A vésés – kalapács nélkül vagy annak segítségével, – majd a fűrészelés és a kapaszerűen kialakított rövid fanyelű, (kő, bronz majd vas) élű eszközökkel történő alakítások a faművességnek ugyan egy későbbi megmunkálási módjaihoz tartoznak, de már a kezdetleges gyalualakok is több ezer évvel időszámításunk előtt ismertek voltak a Földközi-tengeri és a keleti kultúrákban.

Érdekes, hogy ma is érthetőek Comenius 17. századi tankönyvének sorai:

„Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket…”